-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A jövőd biztonsága - nyílt napot tartott a Kodolányi János Egyetem
Az 1992-ben székesfehérvári székhellyel alapított Kodolányi János Egyetem jelenleg az országban három helyen működik. Az intézmény 2018-ig főiskola volt, azóta azonban egyetemi rangot kapott.
Gazdasági, társadalomtudományi, bölcsészettudományi, művészeti és informatikai szakokat kínál a Kodolányi a hallgatóknak.
Nagy változás, hogy a 2023. évi általános felvételi eljárástól a Kodolányi János Egyetem az anglisztika szak kivételével megszünteti a minimum ponthatárokat, valamint az emelt szintű érettségi sem lesz kötelező. Az intézkedés célja, hogy minél könnyebb legyen a diákok számára a jelentkezés és ezzel a felsőoktatásban való részvétel.
„A legfontosabb, hogy a hallgatói élethelyzetekhez alkalmazkodó oktatási modellünk van. A hallgatóink nagy része dolgozik, vannak kooperatív és duális partnereink, így a diákoknak lehetősége van már a tanulmányi idő alatt megismerkedni a munkaerőpiaccal.” – mondta Dr. Kovács László, a Kodolányi János Egyetem oktatási rektorhelyettese. Elmondta, hogy a duális képzéseken és a gyakorlatias oktatáson túl a személyre szabott menetrend, valamint a nemzetközi kapcsolatok is vonzók lehetnek a hallgatók számára. Mint elhangzott, az Erasmus keretein belül az összes kodolányis hallgató számára elérhető a nemzetközi oktatás, ezt a lehetőséget mindenki számára biztosítják. A rektorhelyettes sok székesfehérvári és környékbeli hallgatóra számít a következő tanévben, hiszen – ahogy fogalmazott – az intézmény regionális hatása erősödik.
A Kodolányi János Egyetemen elérhető alap- és mesterszakokról további információ az egyetem honlapján. A felvételi jelentkezéssel kapcsolatos általános információkat a felvi.hu felületén érhetik el.