-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
A legmodernebb önjáró löveg - katonai toborzás a belvárosban
Katonai toborzást tartott az MH Klapka György 1. Páncélosdandár Székesfehérváron. A Palotai Kapu téren a megújuló magyar tűzérségbe várták a vállalkozó szellemű fiatalok jelentkezését.
2024.02.03. 13:35 |
A képen látható úgynevezett PZH 2000-es önjáró lövegen teljesíthet szolgálatot az, aki jelentkezik MH Klapka György 1. Páncélosdandárhoz. Aki ehhez az alakulathoz csatlakozik, annak illetménye bruttó 737 ezer forint lesz havonta.
Így mutatkozott be Fehérváron a PZH 2000-es önjáró löveg
Az elkövetkezendő héten az ország számos pontján tartanak még toborzórendezvényeket.
Aki kedvet kap hozzá, hogy belépjen a hadseregbe, az február 9-ig teheti meg ezen az oldalon.
Vargha Tamás, honvédelmi miniszterhelyettes is részt vett a székesfehérvári eseményen, aki arról beszélt, a toborzás egyik legfontosabb része, hogy megmutassák a világ egyik legkorszerűbb önjáró lövegét, a PzH 2000 harcjárművet. “Várjuk a fiatalokat szeretettel, hogy jöjjenek, kapjanak kedvet ahhoz, hogy a hazát szolgálják katonaként. Természetesen nemcsak hivatásos, hanem szerződéses önkéntes tartalékos szolgálatra is várjuk a jelentkezőket. A PzH 2000-es szolgálat kiemelt bérezéssel jár együtt.”