-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
A magyar-lengyel barátság napja alkalmából koszorúztak a Katyn Emlékkeresztnél
A Katyn Emlékkeresztnél helyeztek el koszorút a város és a vármegye vezető tisztségviselői, a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a Székesfehérváron szolgálatot teljesítő NATO-erők lengyel katonái a magyar-lengyel barátság napja alkalmából.
2024.03.23. 14:56 |
A magyar Országgyűlés 2007-ben március 23-át nyilvánította a magyar-lengyel barátság napjának. Székesfehérvár és Fejér vármegye az elsők között csatlakozott a kezdeményezéshez, köszönhetően a lengyel testvérvárossal, Opoléval kialakult remek kapcsolatnak.
Az elmúlt hetekben a magyar-lengyel barátság napjához kapcsolódva rendeztek felolvasóestet és kiállítást is. Székesfehérvár delegációja pedig ezekben a napokban is részt vesz az Opolében zajló közös programokon.
Néma koszorúzás a Jávor Ottó téren a Katyn-keresztnél
A hagyományoknak megfelelően március 23-án, szombaton a Jávor Ottó téri Katyn Emlékkeresztnél tartottak megemlékezést. Az 1940-es katyni mészárlás áldozatainak emléket állító keresztnél néma főhajtás mellett helyezett el koszorút dr. Cser-Palkovics András polgármester, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke, valamint dr. Kovács Zsoltné önkormányzati képviselő. Koszorúzott továbbá a Székesfehérvári Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat, valamint a városban szolgálatot teljesítő NATO-erők lengyel tagjai is.