Adózás 2024 – az áfától az idegenrendészetig - szakmai fórum a Városházán

A legfrissebb adózási változásokról volt szó azon a széleskörű szakmai fórumon, melyet székesfehérvári cégek, vállalkozások számára rendezett a Városházán a PwC Magyarország „Adózás 2024 – Az áfától az idegenrendészetig” címmel. Ez volt az első ilyen alkalom, melyet várhatóan több hasonló követ a jövőben.
2024.03.07. 12:46 |
Adózás 2024 – az áfától az idegenrendészetig - szakmai fórum a Városházán

A rendezvényen mintegy 50 cég, vállalkozás képviselői voltak jelen, akik a PwC adószakértői által első kézből kaptak információkat az aktuális adózási kérdésekről, a legutóbbi adóváltozásokról, a januártól hatályos jogszabálymódosításokról és aktualitásokról.

Deák László, a PwC Magyarország üzletágvezető cégtársa korszakos eseménynek nevezte a programot, melyet Székesfehérváron első ízben rendeztek meg, és hasonlókra készülnek a jövőben is. Hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag nap mint nap változnak az adózással kapcsolatos jogszabályok, ráadásul az adózás mellett vannak egyéb fizetési kötelezettségek is Magyarország Kormánya és az Európai Unió által előírtan egyaránt, ilyen például a karbonvám vagy a globális minimumadó. Az adózással kapcsolatos kérdések megválaszolására nagy igény mutatkozik a cégek részéről, ezért szervezték meg a szakmai délelőttöt.

Dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy Székesfehérvár városa a történelme mellett joggal és okkal lehet büszke a gazdaságára, a helyi ipar szerkezetére, a vállalkozások nagyságára, valamint a Magyarországon és Közép-Európa betöltött szerepére.

„Ez a város a gazdaságából, a vállalkozásaiból él. Akkor tudunk fejlődni, ha az itt lévő gazdaság növekedni képes. Ez igaz a családok szintjén, hiszen a vállalkozások adják az egzisztenciát az embereknek, de ugyanúgy igaz az önkormányzat tekintetében is, hiszen a helyi adókból  tudjuk a várost működtetni, fejleszteni és a közszolgáltatásokat javítani. Ez egy szoros szimbiózis, amelyben nekünk meg kell teremtenünk a gazdaságot növelő környezetet, ami pedig visszahat a helyi közösségre.” – fogalmazott a város polgármestere. Hozzátette, hogy a gazdasági helyzet nagyban kihat a város környezetére, a régióra is, hiszen Budapest után, illetve Győr előtt Székesfehérvár rendelkezik a második legnagyobb ingázó munkavállalói körrel.

A megnyitó után a PwC Magyarország szakértői tartottak előadásokat, többek között az ÁFA-módosításokról és a digitális változásokról, a karbonvámról és a kiterjesztett gyártói felelősségről, a munkavállalók és a magánszemélyek adózásáról, az új idegenrendészeti szabályokhoz kapcsolódó kérdésekről és a társaságok adózását érintő változásokról. A rendezvény szakmai kerekasztal-beszélgetéssel zárult.

Gazdaság

  1. Tudományos és innovációs parkok

    Tudományos és innovációs parkok létrehozására pályázhatnak az egyetemek. A Neumann János Program 340 milliárd forintos kerete lehetőséget nyújt a felsőoktatási intézményeknek, hogy a science parkok létrehozásával összekapcsolják az erős ipart, a növekvő gazdaságot, a bővülő tudáskincset és a kiváló szakképzési lehetőségeket – jelentette be Székesfehérváron tartott sajtótájékoztatóján dr. Hankó Balázs.

    2024.05.02.
  2. 14 milliós támogatás

    Újabb, közel 14 millió forintos támogatást nyújtott a Howmet-Köfém Kft. az Alba Innovár Digitális Élményközpont számára. Az erről szóló csekket jelképesen hétfőn adták át. A hozzájárulás egy újabb fontos lépése a tudásközpont és a cég között hét éve fennálló, folyamatos együttműködésnek.

    2024.04.29.
  3. Jubileum a Densoban

    Jubileumi ünnepségen köszöntötte a duális képzésben résztvevő partnereket, diákokat, oktatókat a Denso. A vállalat 2013-ban indította el első duális osztályát, melynek idén ünneplik a kerek évfordulóját. Az eseményen Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, valamint dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötték a megjelenteket.

    2024.04.26.
  4. Újabb Daniella telephely

    Második telephelyét nyitotta meg Székesfehérváron a több mint 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező Daniella Villamosság. A piacvezető, debreceni székhelyű családi vállalkozás új egységében az ipari partnerek körében felmerülő villamossági igények teljeskörű kiszolgálására törekszik.

    2024.04.24.