-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Átadták a felújított új épületrészt fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban
A projekt keretében megújult az egykori istállóépület, ahol családtörténeti, kastélytörténeti és zenetörténeti kiállítás kapott helyet, és rendezvénytermet is kialakítottak.
"Hatalmas örömet és büszkeséget lelünk abban, hogy a családunk egykori tulajdonának a felvirágoztatásában részt vehetünk, és ezen keresztül a kulturális programjaink kapcsán hozzájárulhatunk Magyarország jobb nemzetközi megismeréséhez, megértéséhez. Ennek a fontosságát ma nem érdemes részletezni és ez számunkra közfeladat, amit a tulajdonos magyar állam egyetértésével, hozzájárulásával tehetjük meg." - mondta Károlyi György.
Ágh Péter, az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára az új kastélytörvényről is a projektzáró ünnepségen. Mint mondta az új törvény megtart, megtakarít, gyarapít és garantál. Megtartja az állami tulajdonban a nemzeti történelem műemlékeit, gyarapítja a műemlékvédelemre, fenntartásra, üzemeltetésre szolgáló forrásokat, de közben a kincstárat kíméli, bevonva a magántőkét is az értékmegőrzésbe.
"Az új törvény garantálja, hogy a tartós vagyonkezelésben vagy magántulajdonba adott intézmények megőrzik a közfunkciójukat. A kastélytörvény hatálya alá tartozó intézmény vagy közgyűjtemény nem veszíti el közvagyon jellegét, inkább megerősíti azt. A tartós vagyonkezelésbe, vagy tulajdonba adott kastélyokat, azok parkjait, tereit, gyűjteményeit szigorúan előírt módon és időben az év túlnyomó részében hozzáférhetővé kell tenni a polgárok számára." - emelte ki Ágh Péter az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára.
A kastély főépületében is történt változás a beruházásnak köszönhetően, antik bútorok kerültek a termekbe, helyiségekbe, történeti játéktér, gyerekfoglalkoztató jött létre, és családtörténeti kiállítást is megtekinthet a látogató.