-
Újra Kortárs Fesztivál
A Kortárs Művészeti Fesztivál szervezőit is megtréfálta a péntek délutáni időjárás, így a programsorozat megnyitóját a Csónakázó-tó partjáról a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ épületébe költöztették. A hirtelen jött jégeső közepette köszöntötte Lehrner Zsolt alpolgármester a résztvevőket.
2024.05.17. -
Rajzfilmek állami gondozottaknak
Állami gondoskodásban – otthonban és családban – élő gyermekek részére tart ingyenes filmvetítést a tapsi.hu – Lapu Bt. csapata május 25-én. A Szent István Művelődési Házban 11 órától Dargay Attila: Az erdő kapitánya, 15 órától Ternovszky Béla: Macskafogó meséjét láthatják a kicsik és nagyok.
2024.05.17. -
Parnasszus kortárs apostolai
Shakespeare kicsit másként. Az Igézőben Takács Tamás vendége volt Fazekas Sándor, aki újra fordította Shakespeare 154 szonettjét.
2024.05.17. -
40 év a népzenében
Ünnepelt a Hermann László Zeneművészeti Szakgimnázium. Az iskola egykori és jelenlegi diákjai a Szent István Művelődési Házban köszöntötték az intézmény születésének 40. évfordulóját.
2024.05.17.
Átadták a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet megújult imaházát
Hosszú, majd két évtizedes előkészítést követően 2019-ben kezdődött el a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet új imaházának építése.
A három ütemben zajló beruházás a gyülekezeti tagok kezdeményezésével és adománygyűjtéssel indult. A pályázatokon való sikeres részvétel mellett a lelkes és elhivatott közösség az államtól és Székesfehérvár Önkormányzatától is kapott anyagi támogatást tervei megvalósításához.
A nagyszabású fejlesztés első állomásához értek az új imaház építői, akik ünnepélyes keretek között adtak hálát, hogy elkészült az épület új utcafronti homlokzata, a fogadótér. A beruházás során a fűtéskorszerűsítés és a villanyhálózat bővítése mellett növelték a mosdók számát is.
A pénteki ünnepség szalagátvágással kezdődött a gyülekezet tagja, Pozsgai Angéla építészmérnök tervezte új épület előtt, majd az imateremben folytatódott, ahol Kovács Dániel baptista lelkipásztor köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Mészáros Kálmán, a Baptista Teológiai Akadémia rektora nyitóimádsággal nyitotta az ünnepi istentiszteletet. A gyülekezet korábbi pásztora a templomtervező, Dávid, a templomépítő, Salamon és az államalapító, templomépítő, Szent István király egy-egy gondolatát idézte fel, majd a gyülekezet fiatal felnőttjeinek zenekarával közösen szólt a dicsőítő ének.
Köszöntőjében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szólt a békességről. Ebben a mai világban egyre nagyobb a békétlenség. Az az Európai Unió, amely annak idején azért alakult, hogy elkerüljük a nagy világégéseket, ma a szomszédunkban dúló háború kiterjesztése felé veszi az irányt. „Biztos vagyok benne, hogy a békéhez nincs más út, csak az imádság, a keresztény felekezetek összefogása és a hívők imádságos lelke, ami megmentheti ezt az egyébként csodálatos földrészt és minket, magyarokat is.” Hozzátette, Székesfehérvár felekezetei az összefogásban példamutatóak, hiszen hitünk alapja egy. Együtt kell haladni és őrizni azt az utat, amelyen Szent István elindult, azt az örökséget, amelyet ránk hagyott, hogy legyen követője a következő évezredben is.
Szent István szellemisége máig él Székesfehérváron. Ezer évvel ezelőtt ő is itt alkotott, letette e város alapjait és elkezdte az ország építését. Útmutatását, hogy közösségben gondolkodott, hittel végezte munkáját, mi is megpróbáljuk követni - mondta ünnepi beszédében dr. Cser-Palkovics András polgármester. Öröm látni, hogy egy fehérvári közösség álmodott, célt tűzött ki maga elé, és annak érdekében mindent megtett, hogy az megvalósuljon. „Ez a nap ünnep nemcsak a gyülekezet, hanem a város életében is: egy nagyon szép épített örökség kibővült, és míves épület jött létre, amelyen a kereszt éjjel-nappal hirdeti egy szerető közösség létét.”
A beruházás első üteme 190 millió forintból valósult meg, amelynek kétharmad részét a gyülekezet tagjai adták össze. A fennmaradó összeget az állam, a város és az amerikai gyülekezet biztosította - emelte ki Varga László Ottó, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára. Ennek az új épületnek a legfőbb üzenete a vendégszeretet és az egyház folyamatos megújulása. Hári Tibor, a Székesfehérvári Baptista Gyülekezet diakónusa röviden bemutatta a beruházást, és köszönetet mondott a résztvevőknek.
Az új épületet Tóth Tamás címzetes kanonok, esperes, Murányiné dr. Szuhács Renáta evangélikus és Brunner Vilmos református lelkész áldotta meg. A záró imádságot Révész Lajos, a gyülekezet korábbi lelkésze mondta el.
A tervek szerint folytatódik az építkezés, amelynek során egy 350 fő befogadására alkalmas imaterem bővítése valósul meg, amely a meglévő 40 éves teremmel összenyitva, 100 férőhellyel növeli a befogadó kapacitást.