-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Biztonság- és védelempolitika témájában tartanak nemzetközi konferenciát a Károlyi Kastélyban
Párbeszéd és kölcsönös megértés
A konferencia célja, hogy a különböző európai országokból érkező résztvevők összehasonlítsák az egyes nemzeti felfogásokat ezekről a kérdésekről, nem elhanyagolva a történelmi megközelítéseket, valamint ösztönözzék a történészek, politológusok, szociológusok, nem utolsó sorban pedig a fegyveres erők felelős személyei közötti párbeszédet és a kölcsönös megértést.A konferencia – többek között – a francia, a Svájci és a Holland Nagykövetség, az Olasz Kulturális Intézet, az Osztrák Kultúrfórum, a Német-Magyar Intézet MCC Budapest, valamint a Hanns Seidel Alapítvány és a Konrad Adenauer Alapítvány, Budapest támogatásával valósul meg.
A konferencia ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
További információt a konferenciáról mindenki EZEN a honlapon talál, illetve a 06 21 311 04 26-os telefonszámon és az info@karolyikastely.hu email címen is kérhető információ a programokról.