-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Civil szervezetek is szerkeszthetik a GYISM honlapját
Állandó megjelenési lehetőséget kaptak az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium honlapján, ahol tevékenységüket és programjaikat mutathatják be.
Állandó megjelenési lehetőséget kaptak az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium honlapján, ahol tevékenységüket és programjaikat mutathatják be.
A tárca munkatársain kívül ezentúl az ifjúsági ügyekkel foglalkozó civil szervezetek is közreműködhetnek a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium (GYISM) honlapjának szerkesztésében: a civilek egy speciális rendszer segítségével saját részwebsite-ot hozhatnak létre. A megjelenés formája ugyan arculati okok miatt kötött, a puszta adatközlés mellett azonban lehetőség van bemutatkozásra, a szervezet tevékenységének publikálására, valamint az adott szervezet szervezésében megrendezésre kerülő programok, rendezvények közzétételére. A GYISM az új szolgáltatással is szeretne támogatást nyújtani ahhoz, hogy a civil szféra minél nagyobb nyilvánosságot kapjon: terveik szerint a későbbiekben valamennyi civil szervezet igénybe veheti ezt a szolgáltatást.
Kapcsolódó anyagok: