-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Csütörtökön kezdődik az Educatio, a legnagyobb felsőoktatási szakkiállítás
„Miért menő ma egyetemistának lenni?” – erre és a jövőjükkel kapcsolatban rengeteg más kérdésre is választ kaphatnak az érdeklődők január 11. és 13. között, a Hungexpo “A” csarnokában, illetve online. Az eseményre még lehet regisztrálni a https://www.educatioexpo.hu/regisztracio linken.
Több mint 100 ezer magyar fiatal dönt a felsőoktatási jelentkezéséről ezekben a hetekben. Döntésükhöz minden évben jelentős segítséget ad a legnagyobb hazai felsőoktatási seregszemle, az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállítás.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK népszerű felsőoktatási rendezvényére több mint 150 kiállítót várnak, főként hazai, külhoni és néhány külföldi felsőoktatási intézményt, valamint szakképző intézményeket és munkáltatókat. Az esemény évente nagyjából 50 ezer fiatalt vonz.
A pályaválasztás előtt álló végzősök megismerkedhetnek többek között a Kodolányi János Egyetemmel is, akik jövőre 200 államilag finanszírozott hellyel várják a jelentkezőket székesfehérvári intézményükben. Az egyetem a vármegye és a tágabb térség felsőoktatásának zászlóshajója, mely ebben az évben költözött új épületbe a Rákóczi utcában.
Szintén részt vesz az eseményen az Óbudai Egyetem, melynek Alba Regia Műszaki Kara és Keleti Károly Gazdasági Kara színvonalas felsőoktatást biztosítanak a székesfehérvári és térségbeli fiataloknak. Az egyetem többek között magas színvonalú duális képzést ajánl hallgatóinak, akik a tanulmányaik elkezdése mellett a város gazdaságának kiemelt szereplőinél munkába is állhatnak. A gazdasági szakok iránt érdeklődők egy új szakra, a Pénzügy és számvitelre is jelentkezhetnek az egyetemen.
Szinte az összes magyar felsőoktatási intézmény kínálatával megismerkedhetnek a szakkiállítás résztvevői, akik a karriertervezésben is számíthatnak segítségre. A magyar felsőoktatás szereplői képet adnak arról is, hogyan hasznosul a megszerzett diploma a munkaerőpiacon, milyen lehetőségeket kínál a fiataloknak a felsőoktatási intézmények és a vállalati partnerek között kialakított kapcsolatrendszer. A szervezők azt ígérik, számtalan érvvel alá tudják támasztani a fiataloknak: egyetemistának lenni menő.
A 2024. január 11–13. között immár 24. alkalommal megrendezett szakkiállítást a Hungexpo Budapesti Vásárközpont “A” csarnokában (1101 Budapest, Albertirsai út 10.), illetve online rendezik meg. A rendezvény mindhárom napon 9:30 órától 17 óráig tart nyitva. A kiállítás ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a https://www.educatioexpo.hu/ regisztracio linken tudnak az érdeklődők.