-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Dr. Gyuricza Bélára emlékeznek szombaton a KEMPP-ben majd Székesfehérváron
Idén március 23-án lenne 85 éves Dr. Gyuricza Béla vezérezredes, országgyűlési képviselő, államtitkár, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alapító és örökös elnöke. Szombaton megemlékezést szerveznek a tiszteletére a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhelyen és Székesfehérváron, a Béla úti temetőben.
2024.03.21. 13:12 |
25 éve hunyt el dr. Gyuricza Béla vezérezredes, országgyűlési képviselő, államtitkár, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezetének alapító és örökös elnöke.A március 23-án, szombaton 11.00 órakor kezdődő megemlékezésen köszöntőt mond Dr. Karsai Béla elnök és Fodor Lajos nyugalmazott vezérezredes, egykori vezérkari főnök. 13.00 órakor Székesfehérváron, a Béla úti temetőben található sírjánál folytatódik az emlékezés, ahol Dr. Görög István és Borsits László nyugalmazott vezérezredes, egykori vezérkari főnök gondolatai után Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság megbízott parancsnoka szól a résztvevőkhöz. Az emlékező programsorozat nyilvános, minden érdeklődőt szeretettel várnak!