-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Fehérváron is csökkent az örökítőanyag szennyvízben mért koncentrációja
Ismét csökken a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ. Székesfehérvár ugyan az "emelkedett" tartományba esik, de csökken az átlagkoncemtráció.
2023.12.29. 06:51 |
Az 51. héten csökkent a szennyvízben mért koronavírus-örökítőanyag országos átlagkoncentrációja, bár az eredmények továbbra is emelkedett értékeket mutatnak.
A mintavételi helyszínek felénél a tendencia stagnál, ugyanakkor csökkenés észlelhető Békéscsabán, Budapest Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepének ellátási területén, Debrecenben, Kaposváron, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Salgótarjánban és Székesfehérváron is, míg emelkedés egyedül Szekszárdon látható.
Település | Koncentráció | Tendencia |
Békéscsaba | emelkedett | csökken |
Budapest-É | magas | stagnál |
Budapest-D | emelkedett | csökken |
Budapest-KP | emelkedett | stagnál |
Budapest agglomeráció | magas | stagnál |
Debrecen | emelkedett | csökken |
Eger | emelkedett | stagnál |
Győr | emelkedett | stagnál |
Kaposvár | emelkedett | csökken |
Kecskemét | emelkedett | csökken |
Miskolc | emelkedett | csökken |
Nyíregyháza | emelkedett | csökken |
Pécs | emelkedett | csökken |
Salgótarján | emelkedett | csökken |
Szeged | emelkedett | stagnál |
Székesfehérvár | emelkedett | csökken |
Szekszárd | emelkedett | emelkedik |
Szolnok | emelkedett | stagnál |
Szombathely | emelkedett | stagnál |
Tatabánya | emelkedett | stagnál |
Veszprém | emelkedett | stagnál |
Zalaegerszeg | magas | stagnál |
A koronavírus örökítőanyagának koncentrációja három helyszínen a magas, a többi 19 mintavételi helyen, így Székesfehérváron is, az emelkedett tartományba esik.