-
Startvonalon a felújítás
Annyira rossz állapotú a burkolat, hogy még idén fel kell újítani a Nemzeti Emlékhely melletti sétányt. Erről közösségi oldalán adott hírt dr. Cser-Palkovics András polgármester. Mint írja, a forrást az Önkormányzat biztosítja, a Városgondnokság pedig előbb a tervezést, majd ősszel a kivitelezést is elkezdi. A városvezető addig is mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal közlekedjen a területen.
2024.05.13. -
Finisben a kórházfejlesztés
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztése: az elektromos, a gépész szerelvényezések és beépített bútorok elhelyezése zajlik, illetve az összekötő folyosó felújítása is a második üteméhez érkezett.
2024.05.08. -
Új parkolók a Vasútállomásnál
Hivatalosan is használható a vasútállomás déli részén készült új parkoló - írta közösségi oldalán Székesfehérvár polgármestere Cser-Palkovics András. 152 P+R parkoló, mozgássérült parkolók, kerékpártámaszok, buszmegállók készültek a beruházásban és a 12Y jelű busszal pedig már elérhető a terület.
2024.05.02. -
Új út épül a Gáz utcai garázssornál
A Gáz utcai garázssornál március közepén kezdte az útépítési munkákat a kivitelező. A teljes útfelújítás első üteme a Rákóczi utcai négyemeletes épületek felőli oldalt és a házak közötti parkolók bekötőútjait érinti. Az építkezés látványos szakaszhoz érkezett, mert az új út pályaszerkezet építése után hamarosan már aszfaltoznak is a területen.
2024.05.02.
Iskolafelújítások Székesfehérváron – a Tóparti tavaszra elkészül, az egykori Ybl is megújul
A Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium, valamint a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ a város egyik legszebb fekvésű épületegyüttese, melynek teljes körű rekonstrukciója az első ütemmel tavaly januárban kezdődött el.
Mára mintegy 80 százalékos készültségen áll a beruházás, melyen naponta átlagosan 70 ember dolgozik. A gimnáziumi tornacsarnok és az ahhoz tartozó kiszolgálóegységek már elkészültek, csakúgy, mint a homlokzati nyílászárók cseréje, a falak részleges talajnedvesség elleni, utólagos védelme, az épületegyüttes energetikai fejlesztése, a lapos- és terasztető víz- és hőszigetelése. A gimnáziumban még folyamatban van a fűtésrendszer, a víz- és szennyízhálózat, valamint a villamoshálózat, illetve a tantermek, a folyosók falainak megújítása, a korlátok festése.
Az első ütemben, szintén a földszinten készült el az új, 36 fős informatikaterem, amely egy mobilfallal két részre lesz osztható, így alkalmassá válik csoportfoglalkozások megtartására is.
Izgalmasan átalakulnak az épület színei. A falakon kívül-belül zömében a szürke és a törtfehér fognak dominálni, a homlokzatot néhány piros elem teszi igazán mutatóssá. A földszintről az első emeletre vezető, jelenleg sárga színű korlátot és az aula felső korlátszerkezetét szintén szürkére festik, míg az elsőről a másodikra vivő, kétoldali lépcsőkorlátok piros színt kapnak. Az új tantermek bútorzata többszínű lesz majd. Az épület környezetét a felújítást követően újítják majd fel. A kivitelezés ütemterv szerint halad, a műszaki átadás-átvételi eljárás tervezetten április 20-tól kezdődik meg.
Közben zajlik a teljes felújítás a volt Ybl Miklós Általános Iskola teljesen önálló épülettömbjében is, melyet a szomszédos Kodolányi János Gimnázium befogadására kell alkalmassá tenni. A felújítási munkálatok tavaly szeptemberben indultak el a szükséges bontásokkal, ezt követően a tartószerkezeti megerősítés vette kezdetét, mely jelenleg is tart. Ennél az épületnél mintegy 50 szakember dolgozik, a beruházás a tervezett ütemtervnek megfelelően zajlik.
Az Ybl-tömb alapstruktúráját megtartják, vagyis az épület főbejárati és lépcsőházi rendszere, az oldalfolyosós kialakítás, továbbá a tantermi és vizesblokk-traktusok megmaradnak az eredeti helyükön.
Változatlanul megmarad a tornaterem és kapcsolódó elemeinek alaprendszere is. A jövőben az lesz a cél, hogy egy új előcsarnok és összekötő épület létesüljön az Ybl-tömb és a Kodolányi Gimnázium között, ennek elkészültéig járda biztosítja majd a funkcionális kapcsolatot.
Az Ybl-tömb elkészülte után újítják fel a Kodolányi Gimnázium meglévő épületegyüttesét. Megújul a háromszintes központi tömb, amely változatlanul az intézmény törzsépülete marad, továbbá a kapcsolt kétszintes tornatermi blokk is, melynek alaprendszerét változtatás nélkül megtartják. Ugyancsak megújul a továbbiakban a második bejárati rendszerrel kapcsolódó, korábbi műhelylabor tömb, az úgynevezett Északi szárny.
A tópartis és kodolányis munkálatok a Modern Városok Program keretében indított, közel 20 milliárd forint összértékű székesfehérvári iskolafelújítási program részét képezik. Ennek keretében modernizálták 15 fehérvári általános iskolában a vizesblokkokat, valamint nagyberuházásként ebből valósul meg a Vasvári Pál Gimnázium jelenlegi tömbjének felújítása és az új épület megépítése is.