-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Kedden, szerdán és csütörtökön áramszünet lesz Székesfehérvár egyes utcáiban
Az E.ON tájékoztatása szerint március 19-én, kedden 8.00 és 15.30 óra között áramszünet lesz az alábbi utcákban:
- a Kölcsey Ferenc utca 1., 4., 8., 9., 10., 12. házszámok, az 558/2, 558/3 és 585 helyrajzi számok, valamint a teljes garázssor alatt,
- a Horvát István lakótelep 1. és 19. közötti páratlan, valamint 2. és 18. közötti páros házszámai alatt, továbbá az 558/3/A, 558/5, 576, 584, 585, 586, 586/A helyrajzi számokon és a teljes garázssoron.
Szintén áramszünetre kell számítani március 20-án, szerdán 8.30 és 14.30 óra között az Ipoly utca 48. házszám alatt.
Március 21-én, csütörtökön 8.00 és 15.30 óra között a Lehel utca alábbi ház- és helyrajzi számain kell áramszünetre számítani:
- 23., 25., 27., 29., 31., 33.
- 2287/9/A, 2287/6, 2287/9
Az E.ON kéri, egyben köszöni az érintettek megértését.