-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Kékbe öltözött a Városháza és az Alba Aréna az autizmus világnapján
Április 2-a az autizmus világnapja. Az ENSZ által elindított kezdeményezés célja, hogy felhívja a világ figyelmét az autizmus spektrumzavarra, amely ma már tízmilliókat érint világszerte. Az alkalom tiszteletére kedden, az esti órákban kék kivilágítást kapott a Városháza és az Alba Aréna.
2024.04.02. 20:58 |
Székesfehérvár városa a két meghatározó épület díszkivilágításával csatlakozott a világnaphoz.