-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Két elektromos tűz egy nap alatt Székesfehérváron és Kincsesbányán
Családi házban keletkezett tűz csütörtökön délelőtt Kincsesbányán. Egy mennyezeti lámpa gyulladt ki a gyerekszobában. Az épületben tartózkodó felnőtt a tüzet észlelve, a szobaajtót maga után becsapva kimenekült a gyermekkel a házból, és értesítette a tűzoltókat.
A lánggal égő lámpát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók egy porral oltóval fojtották el a füsttel telítődött szobában.
A tűz nem terjedt át a többi helyiségre, köszönhetően annak is, hogy a tűz észlelése után a szoba ajtaját becsukták.
Személyi sérülés nem történt.
Este Székesfehérváron, egy Lövölde utcai társasházi lakásban porszívózás közben a konnektor kigyulladt. A tűz nem terjedt tovább. A tűzoltók a lambéria falburkolatot és a kötődobozt megbontották, amelyben a vezetékek megégtek, megolvadtak, további izzó részeket nem tapasztaltak. Személyi sérülés nem történt.
A lakástüzek egyik leggyakoribb oka elektromos problémára vezethető vissza.
Az ilyen meghibásodásból adódó tűzesetek megelőzése érdekében rendszeresen ellenőrizzük az elektromos készülékeket és vezetékeket. Kerüljük a hálózat túlterhelését, és csak jó állapotú, engedélyezett elektromos eszközöket használjunk. Azokat a berendezéseket, amelyeket nem használunk folyamatosan, húzzuk ki a konnektorból (pl. vízforraló, töltők).
Ha tudjuk, hogy régi az elektromos rendszere a lakásunknak, akkor ellenőriztessük villanyszerelővel.
Hasznos és életmentő lehet, ha van otthonunkban füstérzékelő, amely tűz esetén idejekorán, a tűz kezdeti fázisában, hangos sípolással figyelmeztet akkor, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A kezdeti tüzek oltásához javasolt otthon egy porral vagy habbal oltó tűzoltó készüléket tartani. Baj esetén a 112-es segélyhívó számon azonnal értesítsük a tűzoltókat!