-
Építik a körforgalmat
2024. május 14-én, keddtől május 18-án, szombatig jelzőőrös forgalomirányítás mellett félpályás korlátozásra kell számítani a Pozsonyi út – Zsolnai út körforgalmú csomópont építéséhez kapcsolódóan. Továbbá május 17-én, pénteken reggel 7.30 órától várhatóan május 18-án, szombaton délutánig, az aszfaltozási munkálatok ideje alatt teljesen lezárják a csomópont Pöstyéni utcai, valamint a Pozsonyi út Nagyszombati út felőli ágát.
2024.05.13. -
Péntektől járható a Budai
A tervezett keddi átadás helyett várhatóan május 10-én, pénteken 13 óra után használhatják ismét az autósok a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakaszát. Jelenleg az aszfaltozás zajlik, majd az útburkolati jelek festése következik.
2024.05.07. -
Képviselői fogadóóra
Májusban is két helyszínen tart fogadóórát dr. Kovács Zsoltné. Az önkormányzati képviselő 8-án, szerdán a Vörösmarty Iskolában, majd 9-én, csütörtökön a Rákóczi Iskolában várja a 2. számú körzetben élőket.
2024.05.06. -
Csőtörés a Budai úton
Csőtörés utáni javítási munkálatok miatt május 3-án, pénteken 11.00 órától előreláthatólag május 7-én, keddig lezárásra kerül a Budai út József Attila utca – Kégl György utca közötti, Piac tér felé vezető szakasza. A városból kifelé a gépjárműforgalom egy forgalmi sávon biztosított marad.
2024.05.03.
Két lakónegyed is csatlakozik a konyhai zöld- és élelmiszerhulladékok házhoz menő gyűjtéséhez!
A DEPÓNIA Nonprofit Kft. 2024. február 1-től nagy sikerrel indította el ezt az új szolgáltatást Székesfehérváron a tömbházas övezetek egy részén:
a Tóvárosi lakónegyedben, a Palotavárosban és a Szedreskerti lakónegyedben. Áprilistól pedig még kettő székesfehérvári lakónegyed - Ybl Miklós és a Királykút - is csatlakozik a gyűjtéshez.
Az érintett lakosok a 2024. március 25-ei héten egy feliratozott, jól záródó 5 literes konyhai gyűjtőedényt kapnak tájékoztató anyaggal együtt, melyet a lakások ajtaja elé helyezünk ki. Az 5 literes gyűjtőedényben összegyűjtött konyhai hulladékot a vegyes hulladékok gyűjtésére szolgáló edények (rácsos gyűjtőpontok) mellett, erre a célra kihelyezett 120 literes barna színű, biohulladék gyűjtő edénybe önthetik majd, melyek 2024. március végén kerülnek kihelyezésre.
A gyűjtés 2024. április 1-től indul!
A gyűjtőedényeket nyáron (május-szeptember) hetente kétszer, a többi időszakban (október-április) hetente egyszer ürítjük és az így összegyűjtött hulladékot biogáz üzembe szállítjuk hasznosításra.
A 120 literes, barna hulladékgyűjtő edények mosását társaságunk havi gyakorisággal végzi az edények telephelyre szállításával. Az 5 literes konyhai gyűjtőedények tisztításáról a résztvevő háztartások gondoskodnak.
A gyűjtés módjáról és a hulladékgyűjtő edénybe helyezhető hulladékok típusairól ITT tájékozódhatnak!