-
13. TESZ futás
Tizenharmadik alkalommal rendezi meg az Alba Regia Atlétikai Klub, a Depónia Nonprofit Kft-vel és az Önkormányzattal közösen a Tiszta, Egészséges Székesfehérvárért futóversenyt május 20-án, pünkösdhétfőn.
2024.05.19. -
Döntetlen a Sóstón
Mindent megtett a győzelemért a Vidi, hogy elérje az NB I dobogóját, de hiába szerzett két gólt is a csapat, a VAR - Szőts Gergely - mindkét gólt érvénytelenítette, így a tabella negyedik helyén végzett Fehérvár FC. Különösen a második gólnál tűnt úgy, hogy érvényes találattól fosztották meg a Vidit, letaszítva így a dobogóról. Fehérvár FC - Diósgyőr 0-0
2024.05.18. -
Jön a megyei kupadöntő
A Fejér Vármegyei Labdarúgó Szövetség immár másodszor rendezhet megyei kupadöntőt a Sóstói Stadionban. Az idei kiírásban a Sárbogárd és a Mór között dől el az elsőség sorsa.
2024.05.17. -
Ismét a pályán Kalmár
Ha minden jól alakul, a 2024/25-ös szezonban újra keretében láthatja Kalmár Zsoltot a Fehérvár FC svéd, lengyel trénere. A játékos mint mondja, nagyon jó ütemben halad a fél éve történt sérüléséből való felépülés.
2024.05.16.
Már az első félidő végére eldöntötte a dunaharaszti elleni meccset a DKKA
Dunaharaszti MTK – Dávid Kornél KA 74-97 (11-25, 9-28, 26-17, 28-27)
Dunaharaszti, Városi Sportcsarnok, v.: Gaál, Domán, Marton (Sarkadi-Nagy)
DKKA: Tóth P. 8/6, Simon B. 16/9, Molnár D. 16/12, Szabó Zs. 19/3, Kis R. 5
Csere: Kuttor G. 14, Büki B. 11/9, Keller V. 4, Somogyfoki P. 2, Somogyfoki Sz. 2, Denk N. (Denk M.)
A hazaiak némi kozmetikázása után, a 9. percre ismét megvolt a közte tíz (21-11), a negyedet pedig 25-11-re nyertük. A második etapban még nyomasztóbb volt Szabó Zsolték fölénye. 8 pontot szerezve húsz fölé tornászták a különbséget. A lendület a negyed végéig kitartott. 48-18-nál már harmincat számoltunk a DMTK-ra, és 53-20-nál ért véget az első félidő.
A fordulás után érthetően mindkét térfélen csökkent a koncentrációnk, amit kihasználtak a hazaiak. A 28. percre 62-41-nél 21 pontra csökkent az előnyünk. Bár támadásban nagyot javultak a kék-sárgák, arra, hogy szorossá tegyék az eredményt, nem volt esély. A negyedik negyed egyenlő erők küzdelmét hozta, és 97-74-es győzelmet arattunk, amivel továbbjutottunk a legjobb négy közé. A mérkőzés krónikájához hozzátartozik, hogy Simon Benedek a harmadik negyedben ráesett egyik ellenfele lábára, így ő már nem térhetett vissza a pályára.
Csapatunkból ezúttal Szabó Zsolt hozta össze a legjobb egyéni teljesítményt (19 pont, 16 lepattanó, 31 VAL), de rajta kívül Kuttor Gergő, Tóth Péter, Kis Raul, Simon Benedek, Molnár Dániel és Büki Bence is kétszámjegyű VAL-t ért el.
A DKKA ellenfele a következő körben a Veszprém KK lesz, amely a Vásárhelyi Kosársulit búcsúztatta a nyolc között, szintén két mérkőzésen. A két klub megegyezett a vasárnap esti kezdésben, az időpontok hivatalossá válásához már csak a Versenyiroda jóváhagyása szükséges.