-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
MÁV-Volán-csoport: változik a közlekedési rend szilveszterkor és újévkor
Szilveszterkor és újév napján változik a MÁV-START, a Volánbusz és a HÉV járatainak közlekedési rendje - közölte a MÁV-Volán-csoport.
2023.12.30. 07:50 |
A tájékoztatás szerint a vonatok december 31-én az ünnepnapi, január 1-jén a vasárnapi, január 2-tól pedig a már megszokott munkanapi menetrend szerint járnak.
Egyes vonalakon a szerelvények a más hétvégéken megszokottnál több kocsival közlekednek majd.
A Volánbusz járatai december 30-án, szombaton szabadnapi, december 31-én, vasárnap munkaszüneti napi, január 1-jén, hétfőn a hét első tanítási szünetes munkanapját megelőző munkaszüneti napnak megfelelő menetrend szerint indulnak.
A MÁV-Volán-csoport arra kéri az utasokat, hogy időben tervezzék meg utazásukat, indulás előtt a társaság online felületein tájékozódjanak a menetrendi változásokról, illetve elővételben váltsák meg menetjegyüket.