-
Nyitott szertárkapuk
Sokak számára ismerős rendezvény a Nyitott szertárkapuk programsorozat. A gyermeknaphoz kapcsolódó eseményt rendszerint országszerte nagy várakozás előzi meg. Idén május 26-án, azaz a hónap utolsó vasárnapján várják a hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltóságok azokat a családokat, amelyek szívesen barangolnának a tűzoltólaktanyák szertárkapuin belül.
2024.05.17. -
Apját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének próbaideje alatt bántalmazta apját.
2024.05.15. -
Rendőrkézen a dílerek
Kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. A rendőrség kezdeményezésére a bíróság elrendelte két gyanúsított letartóztatását, egy bírói felügyeletét, ketten szabadlábon védekeznek.
2024.05.10. -
Édesanyját bántalmazta
A Székesfehérvári Járási Ügyészség súlyos testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki többször súlyosan bántalmazta az anyját.
2024.05.09.
Megint megtámadtak egy munkáját végző parkolóőrt Fehérváron
A városban dolgozó parkolóőrök a munkájukat végzik a hatályos jogszabályok alapján.
Szerdán ismét atrocitás érte a Városgondnokság egyik hölgy parkolóőrét, aki segítséget ajánlott egy autósnak. Tudni kell, hogy a parkolóőröknek nincs mérlegelési lehetőségük akkor, amikor a feladatukat végzik. Tavaly az egyik esetben például autóval próbáltak meg elütni egy fehérvári háromgyermekes anyukát, aki parkolóőrként dolgozik, a másik esetben pedig munkaeszközét csavarták ki a parkolóőr kezéből, most pedig fizikálisan bántalmaztak egy fehérvári parkolóőrt.
A Városgondnokságon nyolc parkolóőr dolgozik és egy zárt rendszerben, a hatályos rendeletek alapján végzik a tevékenységüket. Mérlegelési lehetőségük nincs a pótdíjak kiszabásának tekintetében: rendszám alapján, PDA eszközön ellenőrzik a parkolást, nincs lehetőségük arra, hogy ne büntessék meg azt a gépjárművet, amelyik rendszáma nem rendelkezik érvényes parkolással.