-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Polgármesteri látogatás a Székesfehérvári Szív Egyesületnél
Az ország számos városában működő szív egyesületek a szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek és a gyógyultaknak nyújtanak segítséget.
A szervezeteket a Magyar Szív Egyesületek Országos Szövetsége, a MASZEOSZ fogja össze. A tagok számára fontos a közös sorsból fakadó tapasztalatok és élmények megosztása, a rendszeres találkozók, közösségi programok szervezése. Az idén nyolcéves Székesfehérvári Szív Egyesület közel 100 taggal működik Komjáthy György elnök vezetésével. A tagok igénybe vehetnek orvosi tanácsadást, heti kétszer két órában szerveznek speciális tornát Fábián Árpád gyógytornász vezetésével, és rendszeresek a találkozók, a közösségi programok is. Kiemelt eseményként 2022 júliusában Székesfehérváron rendezték meg a Szív Egyesületek Országos Találkozóját.
A Deák Ferenc Technikum tornatermében rendezett csütörtöki találkozón Komjáthy György elnök a tagság nevében köszönetét fejezte ki az Önkormányzat országosan is példaértékű támogatásáért, melynek köszönhetően az egyesületet működtetni tudják.
Dr. Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, különböző közösségeken, egyesületeken keresztül szeretnének minél többeket megszólítani és elérni azt, hogy mozogjanak, sportoljanak szakemberek támogatása mellett. Ha a polgárok jobban, egészségesebben élnek, akkor a város egésze is egészségesebb lesz. Ilyen elvek és célkitűzések mentén működik a Nyitott Tornatermek-program is. Az Önkormányzat a jövőben is igyekszik fenntartani az Egyesülettel való jó együttműködését és támogatását.
Molnár Tamás, a környezetvédelmi és civil ügyek tanácsnoka, önkormányzati képviselő köszönetét fejezte ki a Székesfehérvári Szív Egyesület tagjainak munkájáért, ami irányadó és példaértékű. Mint fogalmazott, egy civil szervezet működtetése, szervezése szolgálat, és az ilyen kis közösségekből áll össze Székesfehérvár közösségének egésze.
A találkozón részt vett dr. Boznánsky Petra, a szervezet tanácsadó szakorvosa is.
Elhangzott, hogy az Egyesület néhány éve önkormányzati segítséggel vásárolt egy defibrillátort, majd végeztette el idén a készülék kötelező karbantartását. Ezzel az eszközzel azonnali segítséget tudnak nyújtani rosszullét, szívritmuszavar esetén.