-
Felújították a hadisírokat
A Szentlélek katonatemetőben lévő magyar hadisírok felirata újult meg a Magyar Honvédség és a hagyományőrző civil szervezetek összefogásának köszönhetően. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 6. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda koordinálásával, a fehérvári helyőrségben szolgáló parancsnokságok önkéntes katonái, valamint az Árpádban és a Hunyadian tanuló kadétok a héten 345 egyéni sírtáblán festették újra a feliratokat.
2024.05.20. -
Elhunyt dr. Cseh József
Elhunyt Székesfehérvár Pro Civitate díjjal kitüntetett polgára, dr. Cseh József. A szülész-nőgyőgyász, onkológus főorvos több mint harminc évvel ezelőtt hozta létre az onkológiai fekvőbetegosztályt a Fejér Vármegyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban.
2024.05.20. -
Vármegyenap Móron
Mór adott otthont a Fejér Vármegyei Önkormányzat legnagyobb ünnepének idén. A Vármegyenapon ünnepi közgyűlést tartottak, ahol átadták az önkormányzat kitüntetéseit.
2024.05.17. -
A Vöröskereszt világnapját ünnepelték
Május 8-a a Vöröskereszt Világnapja, május 16-án pedig a Magyar Vöröskereszt megalakulását ünnepeljük. A Világnaphoz kapcsolódóan ünnepséget rendezett a Fejér Vármegyei Szervezet.
2024.05.17.
Szakmai napot tartott a Városházán a Fejér Vármegyei Építészek Kamarája
Első alkalommal adott otthon a Városháza Díszterme a Fejér Vármegyei Építészek Kamarája szakmai programjának.
A jelenlévőket Lehrner Zsolt alpolgármester köszöntötte. Beszédében megemlékezett a szakma egykori jeles képviselőiről, akik tevékenyen részt vettek Székesfehérvár városképének alakításában. Megemlítette az Ybl-családot, Molnár Tibort és Schmidl Ferencet is, hiszen ők több évtizedes szakmai munkájukkal járultak hozzá Székesfehérvár építészeti kultúrájának magas színvonalú fejlesztéséhez és fenntartásához. Kiemelte, az Önkormányzat számára a Fejér Vármegyei Építészek Kamarájával való együttműködésben az is lényeges, hogy a szervezet a közösség, a hagyomány, az értékek és a minőség középpontba állításával fogalmazza meg célkitűzéseit. A partnerség nélkül a város fejlődése elképzelhetetlen. Hozzátette: vannak közös feladataink, amelyek jövőnket, a város jövőjét szolgálják.
„A munkaerő vonatkozásában, a felmerült mérnökhiány kérdését továbbra is közös kihívásnak tekintjük, amelyben a gazdasági szereplőknek, az önkormányzatoknak és az államnak közösen kell cselekednie. Ezt Önkormányzatunk továbbra is kiemelt helyen kezeli, és öröm számunkra, hogy Önök ebben is, az új építész szakemberek, a szakmai „utánpótlás” képzésében is partnereink a Jáky József Technikummal közösen. Ennek jó példája a technikusképzésben résztvevő tanulók számára hirdetett magasépítéstan – épületszerkezeti rajzpályázat.”
Karé Krisztián, a Fejér Vármegyei Építészek Kamarája (FÉK) elnöke a keddi szakmai programról elmondta: a kamarai tagok a változó jogszabályokról kapnak naprakész tájékoztatást, hiszen az Építési törvény helyett egy teljesen új, a Magyar Építészetről szóló törvény születik és az ehhez kapcsolódó összes végrehajtási rendelet is új lesz, várhatóan júliustól. A jogi háttérismeretek mellett a résztvevők egy szakmai bemutató keretében ismerhették meg a 3D-s épület-scanner rendszert is.
A napot a kamara és a Székesfehérvári SZC Jáky József Technikum által meghirdetett rajzpályázat eredményhirdetése zárta.
Az eredetileg csak a technikusképzésben részvevő diákokat célzó kiírást időközben módosítani kellett, ugyanis akkora volt az érdeklődés az alsóbb osztályok részéről. A 9. osztályosok épület-alaprajzokkal, a 11. és 13. osztályosok épületszerkezeti csomóponttervezéssel pályáztak. A több mint félszáz alkotás közül a legjobb nyolcat jutalmazták. „Szeretnénk még erősebbre fűzni a kapcsolatot mind a várossal, mind a következő építészgenerációt nevelő oktatási intézménnyel. Ennek érdekében a kamara tagjai, a műszaki egyetem oktatói előadásokat tartanak, beszélgetnek a diákokkal a szakma gyakorlati oldaláról, kihívásairól, szépségeiről.” – tette hozzá a FÉK elnöke.