-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Vasárnap éjfélig jók a 2003-as autópálya-bérletek
A tavaly egész évre váltott autópálya-bérletek idén február 15-ig érvényesek. Jövő hétfőtől tehát már csak az erre az évre szóló matricával használható az M1-es, M3-as és M7-es autópálya. A 2004-re szóló autópálya-bérletek érvényessége sem jár le év végén: az éves matricákat 2005. január 31-ig lehet használni. Így akik már január elején megvették az idei éves vignettákat, 13 hónapig használhatják azokat.
A tavaly egész évre váltott autópálya-bérletek idén február 15-ig érvényesek. Jövő hétfőtől tehát már csak az erre az évre szóló matricával használható az M1-es, M3-as és M7-es autópálya. A 2004-re szóló autópálya-bérletek érvényessége sem jár le év végén: az éves matricákat 2005. január 31-ig lehet használni. Így akik már január elején megvették az idei éves vignettákat, 13 hónapig használhatják azokat.
Másfél hónapot kaptak ajándékba az autópályákat használó autósok azzal, hogy a 2003-ra szóló egész éves matricával ez év február 15-ig, azaz e hét végéig lehet közlekedni a sztrádákon. Hétfőtől azonban már mindhárom, a matricás rendszerbe tartozó autópályán (az M1-esen, az M3-ason és az M7-esen) csak idei bérlettel lehet közlekedni.
2005 január végéig jók a 2004-es matricák
A 2004-re szóló autópálya-bérletek érvényessége sem jár le év végén: az éves matricákat 2005. január 31-ig lehet használni. Így akik már január elején megvették az idei éves vignettákat, 13 hónapig használhatják azokat.
A tavaly nyáron ideiglenesen bevezetett négynapos matrica december óta ismét kapható, immár egész évben. Jelenlegi ára 970 forint, ennél háromszáz forinttal drágább lesz a nyári hónapokban: május elejétől szeptember végéig 1270 forintba kerül egy négynapos sztrádabérlet (míg októbertől visszatérnek a mostani árhoz).
Márciustól minden autópályánkon használható?
A személyautók éves bérlete 30 500 forintba kerül, egy hónapra 3400, 10 napra 2000 forintért vehető meg a vignetta. Ezek az árak (amelyek nem változnak év közben) átlagosan öt és fél százalékkal haladják meg a tavalyit. A tehergépjárművek autópályadíja viszont 18-20 százalékkal emelkedett, a D3-as kategóriában az éves díj 130 000 forint.
Igaz, március közepétől már valamennyi honi autópályán használható lesz a matrica. Március 12-től ugyanis a jelenleg "kapus" fizetési rendszerben működő M5-öst is bevonják a vignettás rendszerbe - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök január elején. Az autópálya-matrica ára annak ellenére sem emelkedik, hogy márciustól a mostani három sztráda helyett négyen, és 446 helyett már 560 kilométeren használhatják azt az autósok.