-
Élmény a boldog életért
A Gazdaságstratégiai feladatokban való szakmai közreműködésért és a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjának ellátásáért felelős kormánybiztos György László pénteken Székesfehérváron, az Alba Innovárban találkozott a Salgótarjáni Általános Iskola Petőfi Sándor Tagiskola tizenkét felső tagozatos diákjával, akik mentorok és tanárok kíséretében vettek részt pályaorientációs élményprogramon.
2024.05.10. -
Segítsünk, hogy segíthessenek!
Az év eddigi legnagyobb tartósélelmiszer-gyűjtését rendezi a Magyar Élelmiszerbank Egyesület és hozzá csatlakozva több fehérvári civil szervezet, illetve intézmény – köztük a Kríziskezelő Központ. A felajánlásokat május 10-én, pénteken és 11-én, szombaton négy helyszínen várják Székesfehérváron.
2024.05.09. -
Több vonat a Balatonhoz
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start. A június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.
2024.05.09. -
Történelemből érettségiznek
Középszinten három órán át, emelt szinten pedig négy órán keresztül írják a diákok a történelem érettségit szerdán. A középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoznak, az esszé témái között az angol alkotmányos monarchia és a második világháború kirobbanása is szerepel.
2024.05.08.
Várhatóan 2024. június 9-én lesz az önkormányzati és EP-választás
A következő európai parlamenti választásokat a tervek szerint 2024. június 6. és 9. között tartják. A döntés azért született, mert a tagállamok nem tudtak egyhangú megállapodásra jutni a választások időpontjáról, és a jelenlegi uniós választási törvény június elejét írja elő a választások időpontjának.- írja az Euractiv.
Magyarországon pedig ezzel eldőlt, hogy 2024 június 9-én lesznek az önkormányzati választások.
A kormány ugyanis a 11. alkotmánymódosítással tavaly júliusban arról döntött, hogy a két választást egyszerre tartják meg. A kormány indoklása szerint így 9-10 milliárd forinttal kevesebbe kerülnek a választások. Mindez viszont azzal jár, hogy a most az önkormányzatokba választott polgármesterek és képviselők jövő októberig tölthetik ki mandátumukat. A magyar választási törvény szerint csak vasárnap lehet referendumot vagy választást tartani, így ezzel szinte biztos, hogy 2024. június 9-ig kell az urnákhoz járulni.