Oktatás

2017.04.10 |
| 2023.06.13. 16:29:52 |

Végéhez közeledik a vizesblokk-felújítási program a fehérvári általános iskolákban

Már befejeződött, vagy a végéhez közeledik a vizesblokk felújítási projekt öt intézményben, melyekkel együtt összesen 15 iskolát érint a kormány által finanszírozott fejlesztés. A részletekről a Németh László Általános Iskolában számoltak be, ahol a diákok már használatba vehették a teljesen új, tiszta és a kornak megfelelően kialakított mosdókat.
| 2023.06.12. 16:14:54 |

Kültéri kosárlabdapályát adtak át a Vörösmarty Mihály Általános Iskolában

Szabadtéri kosárlabdapályával bővült a Vörösmarty Mihály Általános Iskola udvara. A kültéri, 3x3-as kosárlabda szabványoknak megfelelő pálya nem csak a gyerekek testnevelésóráin, hanem a nemzeti válogatott olimpiai felkészülése során is komoly szerepet kaphat. A pályát hétfőn délután sajtónyilvános bejáráson mutatták be.
| 2023.06.12. 08:47:00 |

A Highlights of Hungary várományosai mutatkoznak be az MCC-ben

Június 13-án kedden 17 órakor a Highlights of Hungary elismerés várományosai mutatkoznak be a székesfehérvári MCC-ben. A Highlights of Hungary célja, hogy évente elismerjék és széles körben megismertessék a legkiválóbb magyar kreatív teljesítményeket, amelyeket cselekvő lokálpatriotizmus jellemez.
| 2023.06.10. 07:43:52 |

Selmeci hagyományok szerint búcsúztak a földmérők

Valétálással vettek búcsút idén az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karától a földmérők. A selmeci hagyományokat követve szalamanderezve, kígyóvonalban vonultak énekszó mellett a diákok a Geoinformatikai Intézet Pirosalma utcai épületétől a Bazilika előtti térre, ahol a búcsúbeszédek után még közösen ittak egy kortyot az évfolyamkorsóból, majd jelképesen kirúgták a városból a végzős diákokat.
| 2023.06.08. 18:19:38 |

A Városháza Dísztermében is szépen szólt a Cifra palota

A Városházán köszöntötte dr. Cser-Palkovics András polgármester a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI Gyermekkarát. Az ötödik és hatodik osztályos diákokból álló, 55 fős énekkar Nyárs Annamária karnagy vezetésével nemzetközi elismerést ért el.
| 2023.06.08. 09:58:28 |

Sorrendmódosítás július 12-ig - idén duplázott a Kodolányi

2023. július 12-ig átgondolhatják és módosíthatják a 2023-as általános felvételi eljárásban résztvevők a jelentkezéseik sorrendjét. A Kodolányi János Egyetemre idén dupla annyian jelentkeztek, mint tavaly. A jelenlegi és korábbi hallgatók a rugalmasságot, a jó hangulatot és az oktatás színvonalát tartják az intézmény fő erősségeinek.
| 2023.06.07. 12:31:27 |

Önkéntesség és közösségi szolgálat – Önkéntesek hete a Civil Központban

Második alkalommal szervezte meg az Önkéntesek hete programot a Fejér Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ. A június első hetében a vármegyében több helyszínen zajló eseménysorozatban civil szervezeti bemutatók és kihelyezett osztályfőnöki órák népszerűsítik az önkéntességet a fiatalok körében. A szerdai székesfehérvári szakmai nap középpontjában az iskolai közösségi szolgálat állt.
| 2023.06.07. 12:01:00 |

Kalandozás a biológiában – nyílt nap negyedikeseknek a fehérvári MCC-ben

Nyílt nappal várja a biológia iránt érdeklődő 4. osztályos diákokat a Mathias Corvinus Collegium június 11-én, vasárnap 9:00-tól 11:00-ig. A rendezvény ingyenes, a diákok regisztráció után vehetnek részt az eseményen, ami a királysori a Grand Inkubátorházban lesz.
| 2023.06.07. 07:18:00 |

Lehet még jelentkezni a KEMPP hadtörténelmi nyári táboraiba

Idén is megrendezi hadtörténelmi témájú nyári napközis táborait a Katonai Emlékpark Pákozd – Nemzeti Emlékhely. Július 3-a és 21-e között három turnus lesz, melyekre várják a 8-14 éves gyerekek jelentkezését.
| 2023.06.06. 10:36:17 |

Kirepülő diákok hangversenyére hív a Hermann László Zenei Szakgimnázium

Hangversenyre invitálja a zenekedvelő székesfehérváriakat a Hermann László Zenei Szakgimnázium. Az intézmény végzős diákjai: Varga Nadin, Széplaki Blanka, Szabó Dániel és Somogyi Illés a Kultúrszalon sorozat Gyökerek és szárnyak című koncertjén lépnek fel szerdán délután.