Városháza

2017.10.23 |
| 2018.06.09. 16:45:03 |

A legidősebb és a legfiatalabb olimpiai bajnok is tiszteletét tette a Városházán

A Városháza Díszterme adott otthont a Magyar Olimpiai Akadémia 70. Vándorgyűlésének szombaton. A rendezvényen bemutatták a meghívott olimpikonokat és vendégeket, kitüntetéseket, elismeréseket adtak át, valamint, előadások, beszámolók hangzottak el az elért eredményekkel, sportlétesítményekkel, előkészületekkel kapcsolatosan. Az eseményen - számos más élő legenda mellett - részt vett Keleti Ágnes és Liu Shaoang, a legidősebb és a legfiatalabb olimpiai bajnok is.
| 2018.06.08. 16:35:47 |

„Huszárgyerek, huszárgyerek” - Kárpát-medencei gyermekrajz-pályázat díjait adták át

Nemzetünk hadtörténelmének legismertebb és legmagyarabb fegyverneme, a huszárság volt a témája annak a gyermekrajzpályázatnak, melyet Kárpát-medence szerte immár hatodik alkalommal hirdettek meg. A Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete, a Katonai Emlékpark Pákozd - Nemzeti Emlékhely és a nagyváradi Tanoda Egyesület pályázatának fehérvári eredményhirdetését és kiállítás-megnyitóját pénteken a Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban tartották, a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja jegyében.
| 2018.06.05. 11:32:26 |

Nyári diákmunka lehetőség a Polgármesteri Hivatalban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által indított „Nyári diákmunka” programot 2018-ban ismételten meghirdették, amely a korai munkatapasztalat szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munkabér bruttó 103.500 Ft/fő/hó és a 2018. július 1. – július 31-ig tartó vagy 2018. augusztus 1. - augusztus 31-ig tartó turnusra lehet jelentkezni. Részletek a cikkben!
| 2018.05.31. 11:11:44 |

Határtalanul - székelyföldi fiatalok látogattak a Városházára csütörtökön

Május 30. és június 4. között székelyföldi fiatalok viszonozzák Fehérváron a Ciszterci Szent István Gimnázium 9. a osztályának, a Határtalanul pályázat keretében május 2-7. között - Kovács Edit, osztályfőnök szervezésében és vezetésével - Erdélyben tett látogatását. A 34 vendég fiatalt és kísérőtanáraikat csütörtökön Székesfehérvár alpolgármestere fogadta a Városházán.
| 2018.05.30. 20:35:09 |

A Kihívás Napján ismét sportolt Székesfehérvár

Hajnali áloműző tornával, uszodai mozgással indult, majd egész nap folytatódott a Kihívás Napja fehérvári programsorozata. A város kategóriájában évek óta az elsők között van a legalább negyed óra testmozgást végző lakók számát tekintve, és idén is számtalan alkalmat kínált azoknak, akik szántak tizenöt percet a mozgásra. 
| 2018.05.30. 17:39:59 |

Négy sportág öt bajnokcsapata a Városházán

Az Alba Fehérvár U16 és U18 kosárlabdacsapata, a Diákolimpia országos döntőjét megnyerő Tóvárosi Általános Iskolás labdarúgócsapata, a sikeresen szerepelt U13-as diákröplabdások a Felsővárosi Általános Iskolából, valamint a Magyar bajnok U16 lány rögbicsapat tagjai látogattak szerdán délután a Városházára. A gyerekeknek Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere gratulált a szép eredményekhez.
| 2018.05.28. 00:08:49 |

Diadal és ünneplés - a bajnok Videotont köszöntötték a Városház téren

Miután végig irányítva, két gólt lőve legyőzte a Videoton a Honvéd gárdáját, egy fordulóval a labdarúgó bajnokság vége előtt bebiztosította első helyét a Videoton. Ez a fehérvári klub harmadik magyar bajnoki címe, amelyet a mérkőzés helyszínén Felcsúton, majd éjjel a fehérvári Városház téren is alaposan megünnepeltek a szurkolók.
| 2018.05.17. 15:42:12 |

Székesfehérváron tanácskozik az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége

Székesfehérváron tartja éves közgyűlését és koordinátori értekezletét az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége. A kétnapos tanácskozáson többek között beszámoló hangzik el a 2017-es évről, a 2018. évi programokról és a székesfehérvári egészségfejlesztésről.
| 2018.05.16. 19:42:55 |

Városi támogatással megmenekülhet a Vasútmodell kiállítás

Megmenekülhet a Vasútmodell kiállítás, melynek üzemeltetési költségeit (személyi bér, bérleti díj, rezsi) vállalja át június 1-től Székesfehérvár Önkormányzata, amennyiben elfogadja ezt a pénteki közgyűlés - adta hírül Cser-Palkovics András polgármester Facebook oldalán szerdán este. 
| 2018.05.15. 12:39:44 |

Ciprusi diákok látogattak a Városházára - csütörtökön balettműsort adnak a vendégek

A II. Rákóczi Ferenc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola partnerintézményéből Székesfehérvárra látogató ciprusi diákokat fogadtak a Városházán, kedden. A Nicosiából érkezett küldöttség megtekintette a Dísztermet és a Szent Korona hiteles másolatát. A vendégdiákok csütörtökön balettműsorral lépnek fel az iskola hagyományos kulturális gáláján.